Ez az adózási szakzsargonban létező fogalom arra utal, hogy az infláció, vagyis az árak emelkedésével a költségvetésbe befolyó ÁFA-bevételek is emelkednek. A podcast legújabb adásában többek között arról beszéltünk, hogy az inflációs adó gazdaságpolitikai eszköznek tekinthető-e.
Eddigi adásaink
Februárban 1585 milliárd forintra nőtt a költségvetés hiánya, és ebben még nincs benne a rezsicsökkentés negatív hatása, amit szakértői becslések 1000 és 2000 milliárd forint közé tesznek. Ekkora lyukat nehéz lesz úgy betömni, hogy közben ne nyúljunk hozzá az adórendszerhez.
Részben az orosz-ukrán konfliktus számlájára írható, hogy az Európai Bizottság elengedte a bevezetés eredeti menetrendjét. A podcast idei 7. adásában a globális minimumadó mellett az elmúlt 12 év magyar adópolitikájával és a nemrég leleplezett óriási számlagyárral is foglalkoztunk.