Hogyan lesz 213,5 milliárd forint MVM osztalékból közel 400 milliárdos állami bevétel? Például úgy, hogy a cégcsoport Robin Hood-adót és társasági adót is fizet. Ez nyilván jó hír a költségvetés számára, de továbbra is ellentmondásos és szembemegy a közműszolgáltató szereppel, ha egy monopolizált piacon működő állami vállalat több száz milliárd forintos profitra tehet szert.
Nem csak osztalékból, adókból is súlyos milliárdokat fizetett be az MVM a költségvetésbe
A múltkori adásban már foglalkoztunk az MVM 213,5 milliárd forintos osztalékával. Akkor az még egy rendkívül friss hír volt, amelyre első körben reagáltunk, egyben jeleztük, hogy vissza fogunk térni a témára. Azóta alaposabban utánajártunk a történetnek, és így tett a Telex is, ahol egy részletes cikk jelent meg arról, milyen tényezőkből adódik össze az MVM több százmilliárdos nyeresége.
A szerző világos okfejtéséből kiderül, hogy a cégcsoport nyereségének egyharmada az infrastruktúra működtetéséből, másik harmada pedig az energia nagykereskedelemből származik. Egyhatodát az energiatermelési tevékenység adja, másik egyhatoda pedig a nemzetközi leányvállalatokhoz köthető. A lakossági eladásokból csak elenyésző nyereség származik.
Ennek ellenére továbbra is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy ellentmondásos és szembemegy a közműszolgáltató szereppel, ha egy monopolizált piacon működő állami vállalat ekkora profitra tehet szert. Az ez után a költségvetésnek fizetett osztalék igenis tekinthető burkolt adónak. Ehhez jön még az is, hogy az MVM elsősorban Robin Hood-adó és társasági adó formájában közel 170 milliárd forintot adó fizetett be.
Az uniós jog alkalmazása előnyt élvez
Egy olyan Európai Bíróság által hozott döntésről beszélgettünk dr. Pauker Zoltán kollégánkkal, a téma szakértőjével, amiről úgy gondoljuk, hogy kihatással lehet a magyar ítélkezési és hatósági jogalkalmazási gyakorlatra. Azt mondta az EUB, hogy a Kúria utasíthatja az alsóbb fokú bíróságot lépések megtételére, meg arra, hogy milyen körülményeket vegyen figyelembe, de az alsóbb fokú bíróságot is köti az uniós jog, és ennek alapján azt látja, hogy a Kúria utasításait nem hajthatja végre, akkor az uniós jogot kell közvetlenül alkalmaznia.
NGM: magyar adórendszer köszöni, jól van
A Portfolio.hu-n jelent meg Gerlaky Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium Adóügyekért, Fogyasztóvédelemért és Kereskedelemért felelős államtitkárának, valamint Nobilis Benedek, a Nemzetgazdasági Minisztérium Adópolitikai és Adótervezési Főosztályvezetőjének közös írása a magyar adórendszer működéséről. Ebben reagáltak hosszan azokra a kritikákra és szakmai észrevételekre, amelyeket az Európai Bizottság fogalmazott meg részletes jelentésében.
Új időszámítás kezdődik az elektronikus számlázásban
A VIDA csomagról már több alkalommal is beszéltünk. Már akkor szót ejtettünk róla, hogy az egész Európai Uniót érintő változásról van szó, ami Magyarországra is kihat. A csomag ugyanis uniós szintű szabványt is előír az elektronikus számlák kapcsán, amelynek a hazai vállalatoknak, köztük például a közműszolgáltatóknak is meg kell felelniük hamarosan.
Szolidaritási hozzájárulás: azonnali jogvédelmet kapott a főváros
A Fővárosi Törvényszék helyt adott Budapest azonnali jogvédelmi kérelmének, és ez alapján megtiltotta a Magyar Államkincstárnak, hogy a peres eljárás befejezéséig beszedési megbízást (inkasszót) nyújtson be. Emellett a döntés értelmében a korábban inkasszált 10,2 milliárd forintot is vissza kell utalnia a főváros számlájára kamatokkal együtt.
A bíróság a döntés indoklásában így fogalmazott: „…a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik”. A testület az arányosság elvét figyelembe véve úgy ítélte meg, hogy az azonnali jogvédelem meg nem ítélése súlyosabb hátrányt okozna, mint annak a jogvédelem biztosítása.
Nagyszabású NAV akció a nagybani piacon
Többek között egy jachtot, több személyautót, motorokat, és több száz millió forintnyi készpénzt foglalt le a NAV a Budapesti Nagybani Piacon működő gyümölcs- és zöldség-nagykereskedő cégeknél tartott ellenőrzés során. A május 28-án végrehajtott akcióban az adóhatóság Merkur Bevetési Egysége a TEK kommandósaival megerősítve vett részt. Együtt egyszerre 78 helyszínen tartottak házkutatást.