A tavalyi 391 milliárdos deficit után idén 181 milliárd forintos többlettel zárta a szeptembert az államháztartás központi alrendszere. A számokból úgy tűnhet, hogy helyreállt a költségvetési egyensúly, a jelenség egyik fő oka azonban az lehet, hogy a kormány határozatban blokkolta a költségvetési szervek kifizetéseit.
Benyújtották az őszi adócsomagot
Hagyományosan minden évben két alkalommal, tavasszal és ősszel változnak az adótörvények. Ezt a rendszert az elmúlt években a koronavírus járvány és az orosz-ukrán háború többször is felülírta, azonban most ismét a korábban megszokott menetrend szerint érkezett az új csomag, amely érdemi változtatásokat hoz a különböző adónemekben.
Ezek közül az egyik legfontosabb a helyi iparűzési adót (HIPA) érinti. A javaslat az eddig szerteágazó rendszert egységesítené úgy, hogy 2023. január 1-jétől egyféle egyszerűsített adóalap megállapítási módszert kínálna fel a kisvállalkozóknak és a kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet végző átalányadózóknak. Az alanyoknak nem kellene az általános szabályok szerint levezetnie az iparűzési adó alapját, mert azt a törvény – különböző bevételi sávok figyelembevételével – fix összegben állapítaná meg. Ezzel sokkal tervezhetőbbé válik az adó, amelynek mértéke ráadásul sokaknak kevesebb is.
Jelentős könnyítéseket kapnak az átalányadózók is, akiknek 2023-tól az eddigi 12 helyett már csak negyedévente kell benyújtaniuk járadékbevallásukat. Úgy tűnik, az adóhatóság és a Pénzügyminisztérium (PM) mindent megtesz azért, hogy minél könnyebb legyen ennek az adózási formának az adminisztrációja. Sosem lesz olyan könnyű, mint a KATA, de azért lehet még hozzá közelíteni.
A törvényjavaslat a Számviteli törvény tekintetében egy nagyobb horderejű változást tartalmaz. Eszerint Magyarország is beiktatja az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/2101 irányelvének rendelkezéseit, amelynek keretében bizonyos gazdálkodói körnek úgynevezett társaságiadó-információkat tartalmazó jelentést lenne szükséges készítenie. Ez tulajdonképpen a globális minimumadóhoz kapcsolódó riportálási rendszer. Bármennyire is elutasítja a politika a minimumadó bevezetését, úgy tűnik, a PM nem állt le az ezzel kapcsolatos előkészítő munkákkal.
A csomag egyik módosítási javaslata arra utal, hogy még mindig nem szabadulunk meg a reklámadótól. Ennek tényleges alkalmazása 2019. július 1. és 2022. december 31. időszakban átmenetileg megszűnt azzal, hogy az adó mértéke az adóalap 0 százalékra csökkent mind a közzétevő, mind a megrendelő esetén. A törvényjavaslat ezen rendelkezés alkalmazásának határidejét 2023. december 31-ig meghosszabbítaná, tehát 2023. december 31-ig nem kellene reklámadót fizetni.
A gazdaságfehérítés újabb lépéseként, figyelemmel környezettudatossági szempontokra is, a javaslat előkészíti az e-nyugta bevezetését, kiterjesztve a nyugtaadatokra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget azokra az esetekre is, amikor a nyugtát hatóság által engedélyezett, pénztárgéptől eltérő technikai megoldással (akár elektronikusan) állítják ki. A kapcsolódó részletszabályokat miniszteri szintű jogalkotás rendezné.
Ismét előkelő helyen a magyar adórendszer a Tax Foundation rangsorában
Egy évvel ezelőtt már foglalkoztunk az adópolitikával foglalkozó amerikai kutatóintézet munkájával. A Tax Foundation ugyanis évente publikálja tanulmányát, amelyben az OECD országok adórendszereit hasonlítják össze különböző szempontok szerint. Az idei versenyképességi rangsorban tavalyhoz hasonlóan Magyarország ismét a 7. helyen végzett.
Szeptemberben többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere
Idén különösen érdekes nyomon követni a költségvetés egyensúlyának alakulását. Tavaly szeptemberben 391,3 milliárd forint deficittel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere, ezért elsőre talán meglepőnek tűnhet, hogy idén már 181 milliárd forintos többletről beszélhetünk. Különösen úgy, ez volt az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb szeptemberi többlete.
A jelenség mögött főként az állhat, hogy a kormány kifizetési stopot hirdetett a költségvetési szervek vonatkozásában. Ez egészen december 31-ig van érvényben, vagyis januárban minden valószínűség szerint jókora költségvetési hiányra kell számítani.
Liz Truss alig másfél hónap után távozott hivatalából
A frissen kinevezett brit miniszterelnök rekord gyorsasággal, mindössze 45 nappal hivatalba lépése után nyújtotta be lemondását. Liz Truss első intézkedése egy grandiózus adócsökkentési csomag volt, aminek annyira rossz volt a fogadtatása, hogy a font árfolyama rövid időn belül beszakadt. Hiába váltotta le nem sokkal később pénzügyminiszterét és vonta vissza a csomagot, ezt a gazdasági fiaskót már nem tudta kiheverni.
Elrajtolt az Andersen Liga
Kilenc csapat részvételével, október elején indult el az újjászervezett másodosztályú jégkorong-bajnokság, amelynek névadó szponzora a magyar tanácsadói piac egyik kiemelt szereplője, az Andersen Magyarország. És hogy miért érdekes és különösen fontos számunkra ez a hír? Azért, mert valamennyien az Andersen Adótanácsadó Zrt. adószakértői vagyunk.